Hirdetés

Hírek
Fővároson belül ingyen, vidékről benzin áron vállal sok taxis fuvart – Így próbálnak segíteni
Fővároson belül ingyen, vidékről benzin áron vállal sok taxis fuvart – Így próbálnak segíteni
Hirdetés

Példamutató összefogásban segítik a magyar taxisok a koronavírus járvány elleni védekezést, derül ki a pestisracok.hu cikkéből.

Annak ellenére, hogy sokuknak a megélhetése is veszélybe került, hiszen napok óta szinte egyáltalán nincs fuvarjuk, ezáltal pedig van akinek bevétele sincs, most minden egyéni érdeket és problémát félretéve ajánlják a segítségüket. A független taxisok kezdeményezésére a Taxisok Operatív Törzse felajánlotta, hogy

szükség esetén térítésmentesen viszik munkába, illetve onnan haza a fárasztó műszak után a védekezésben dolgozókat, ideértve az ápolókat, a nővéreket, a rendőröket, a katonákat.

A felhíváshoz már több száz taxis csatlakozott, önállóan, taxi társaságoktól függetlenül. Horacsek Róbert az akció egyik szervezője a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, a taxisok eddig még mindig megmutatták, hogy bajban lehet rájuk számítani.

Hirdetés

Volt olyan nővér, aki azt írta, hogy egész napos munka után éjszaka 3 órán keresztül gyalogolt haza. Két órát tudott aludni, mert reggel 8-kor már ment vissza a kórházba. Mi meg 10 perc alatt haza tudtuk volna vinni. Két órával többet tudott volna aludni, ami most sokat számít – fogalmazott.

A FŐVÁROSON BELÜL INGYEN, VIDÉKRŐL BENZINÁRON VÁLLALJÁK A FUVART

Még vidéki taxisok is jelentkeztek, hogyha vidékről kellene vinni védekezésben résztvevőt a fővárosba, esetleg orvost, ápolót, mert a kialakult helyzet miatt ott van rá szükség, akkor az akár több száz kilométeres utat is vállalják. (Ez utóbbit benzin áron, a fővároson belül teljesen ingyen).

A koronavírus elleni védekezésben dolgozó orvosok, ápolónők, otthonápolók, házigondozók, mentősök, rendőrök és katonák munkáját szeretnénk segíteni, a saját eszközeinkkel. 

Segítségnyújtó felhívásukat eljuttatták az Operatív Törzsnek, a kórházaknak és ahová csak tudták. Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek a kérések az interneten és telefonon is.

A védekezésben résztvevőktől azt kérik, hogy lépjenek be a “Taxisok a védekezésért” nyilvános Facebook csoportba és fuvarigényüket első sorban itt jelezzék. Az önkéntesek közül, aki közel van és az adott időpontban menni tud, jelentkezik. Aki nem használ Facebookot, vagy valamiért nem éri azt el, a +36-30/593–85-26 telefonszámot is hívhatja.

Borítóképünk  illusztráció! Forrás: pestisracok.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés