Hirdetés

Hírek
FOTÓK: Üléssor sem volt abban az autóban, amivel halálos balesetet okozott egy férfi
FOTÓK: Üléssor sem volt abban az autóban, amivel halálos balesetet okozott egy férfi
Hirdetés

A Kaposvári Járási Ügyészség halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a 30 éves férfival szemben, aki közlekedésre alkalmatlan gépkocsival, ittasan okozott halálos balesetet Kaposvár környékén – közölte az ugyeszseg.hu

A vád szerint a büntetett előéletű vádlottat – aki soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel – közlekedési szabálysértések miatt ezidáig 15 alkalommal vonták felelősségre. Ennek ellenére a férfi vásárolt egy közlekedésre alkalmatlan műszaki állapotban lévő személygépkocsit, amivel a szomszédos faluba közlekedett, ahol eltávolította annak rendszámait, majd két ismerősével italozott. Az ittas állapotba került férfi felajánlotta ismerőseinek, hogy hazaviszi őket.

A gépkocsiból azonban még a hátsó üléssor is hiányzott, így a későbbi sértett csak a padlólemezre tudott leülni, illetőleg a hátsó tengelyen lévő gumiabroncsok eltérő méretűek, mintázatúak és nagy mértékben elhasználódottak voltak.

A vádlott a két falu közötti úton jóval a megengedett sebesség felett haladt, ezért az egyik kanyarban – ahol az út alatt éppen egy patak folyt át – elvesztette az uralmát az autó felett, mellyel előbb az útpadkára, majd a patakba torkolló füves rézsüre haladt, ahol a gépkocsi többször megfordult a tengelye körül, végül pedig a patak beton árokpartjának ütközött.

A hátul rögzítés nélkül utazó sértett az ütközés következtében a hátsó ablaknak csapódott, majd azt kitörve a beton árokpartra zuhant.

A baleset következtében a sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy egy hónappal később a kórházban belehalt a sérüléseibe. Az autó jobb oldali első utasa könnyebb sérüléseket szerzett.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a jelenleg más ügyben elzárás büntetését töltő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés, közügyektől eltiltás és járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Hirdetés

Fotó: ugyeszseg.hu
Forrás: ugyeszseg.hu
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés