Hirdetés

Hírek
FOTÓK: Új Pofátlan(TAN)ító autókat kapott a rendőrség – már 40 autóval vadásznak a szabálytalankodókra
FOTÓK: Új Pofátlan(TAN)ító autókat kapott a rendőrség – már 40 autóval vadásznak a szabálytalankodókra
Hirdetés

2019 decemberében a Budapesti Rendőr-főkapitányság kezdte el a képrögzítő eszközökkel felszerelt, jelölelten autókkal történő ellenőrzéseket. Az első két hétben az akkor még mindössze két, a feladatra felkészített autó nagyon jó eredményeket ért el, magas felderítési aránnyal.

A BRFK eredményeit értékelve, még decemberben országszerte megkezdték a mozgó inkognitó ellenőrzéseket, amelyeket Pofátlan(TAN)ításnak neveztek el, mivel az akció eredeti célja a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabálytalanságokat elkövető autósok forgalomból való kiszűrése volt.

Így már tavaly beszerzett a rendőrség erre a célra 12 új autót, valamint 20 már meglévő kocsit is felszereltek az inkognitó ellenőrzésekhez szükséges technikával. Összesen tehát tavaly év végén 32 autó állt hadrendbe Pofátlan(TAN)ítási célból.

Most ezt a flottát egészíti ki nyolc vadonatúj Skoda Octavia. Ezek a kocsik kétliteres, benzines, 190 lóerős turbómotorral, hétfokozatú DSG automataváltóval (amely sport állásba is kapcsolható és jellemzője a nagyon gyors váltás), valamint összkerékhajtással, amellyel laza-, vagy síkos útburkolaton is nagyon jó tapadással rendelkeznek, így a gyorsulásuk, valamint az úttartásuk is kiváló.

Tehát országosan összesen 40 korszerű, a feladatra optimalizált, rejtett megkülönböztető-jelzésekkel és képrögzítővel ellátott jelöletlen rendőrautó vehet már részt az országos közúti ellenőrzésekben.

A ma átadott nyolc Skoda Octaviát még felszerelik a szükséges szolgálati eszközökkel, köztük a megkülönböztető jelzésekkel és a képrögzítővel, így rövid időn belül szolgálatba állnak. Az autók beszerzésének a finanszírozását az ORFK-OBB állta, hiszen az elsődleges cél a közlekedési morál és a közúti biztonság javítása.

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés