Hirdetés

Gondolkodtató
Fiát és lányát is gázolás miatt vesztette el a férfi, aki most halálra gázolt egy kerékpárost
Fiát és lányát is gázolás miatt vesztette el a férfi, aki most halálra gázolt egy kerékpárost
Hirdetés

Halálos kimenetelű közlekedési baleset történt pénteken a Vas megyei Csipkerek településen. Suzuki gázolt halálra egy kerékpárost, akit ma korábban engedtek el a munkahelyéről. – írja a 112press.hu

Nem tudták megmenteni az életét annak a 60 év körüli férfinek, akit egy vele egy irányba tartó, a kerékpáros előzésében lévő Suzuki gázolt el.

Fotó: 112press.hu

A Suzuki Kám felől Csehimindszent irányába tartott, amikor Csipkereken a Rákóczi Ferenc utcában a vele egy irányba tartó kerékpáros előzésébe kezdett. A kerékpáros eddig tisztázatlan körülmények között balra kanyarodott, a Suzuki pedig elütötte.

A kerékpáros férfi a szélvédőre csapódott, majd az aszfaltra zuhant. Súlyos sérüléseibe a helyszínen belehalt.
A helyszíni szemle teljes útlezárás mellett zajlott, a forgalmat elterelték.

A Suzuki vezetőjének két gyermeke is gázolás során vesztette életét

A helyszínen beszélt a portál a Suzuki vezetőjével, aki elmondta, hogy nem hajtott gyorsan, a kerékpárost elkezdte előzni és maga sem érti, hogy került hirtelen elé a férfi. A Suzuki a szemközti sávban, a felezővonalhoz közel ütközött a kerékpárossal.

Fotó: 112press.hu

„Amikor megálltam nagyon megijedtem. Mire kiszálltam az autóból már rohantak az emberek az úton fekvő férfihez. Láttam, hogy elkezdték újraéleszteni. Fohászkodtam, hogy ne legyen komoly baja, de amikor közelebb értem és láttam, mennyire vérzik, akkor már tudtam, hogy nagy a baj és nem fogja túlélni. Sírtam és remegtem” – mondta a 112press-nek megtörten a 69 éves férfi, akinek a vizsgálat idejére bevonták a vezetői engedélyét.

A férfi elmondása alapján 40 éve vezetett balesetmentesen, koccanása sem volt.

Hirdetés

„Nem tudom elmondani, mennyire sajnálom a történteket. A 17 éves kislányomat Bükön gázolták halálra, az út szélén gyalogolt. A kerékpározó 45 éves fiamat két éve ütötte el egy teherautó, három napig küzdöttek vele a kórházban, de elment. És most én is elgázoltam valakit. Ezt nem tudom, hogyan fogom feldolgozni” törölte le könnyeit a sofőr.

Fotó: 112press.hu

A portál információi szerint az áldozatot ma két órával a munkaidő lejárta előtt hazaengedték a munkahelyéről. Eredetileg délig dolgozott volna. Feltehetőleg a boltba indult, 11 óra körül a Suzuki halálra gázolta.

A helyszíni szemle befejezését követően éppen trélerre vontatták a Suzukit, amikor megállt egy utánfutós autó a baleset helyszínén, az utas pedig kitette az első csokrot az út szélére.

Fotó: 112press.hu

A rendőrség igazságügyi szakértő bevonásával vizsgálja a baleset körülményeit.

Forrás és borítókép: 112press.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés