Hirdetés

Felmerült a Népligeti felüljáró teljes elbontásának lehetősége szakmai szinten
Hirdetés

Szakmai szinten felmerült a Népligeti felüljáró teljes elbontásának lehetősége – értesült a VG.

A kérdésben a VG.hu megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, akik konkrétan nem reagáltak egyelőre, de azt megerősítették, hogy  Budapesten az Üllői út forgalmát a Könyves Kálmán körúton átvezető műtárgyról az állapota miatt részletes vizsgálat készül az idén, amelyet a Budapest Közút Zrt. végeztet.

Azt is jelezték, hogy a műszaki felmérés sokrétű, így kiterjed arra, hogy a felüljáró milyen mértékben terhelhető, hogy az esetleges felújítása során milyen beavatkozásokat kell elvégezni, illetve, hogy ezek elvégezhetők-e a jövőbeni fennmaradása érdekében.

Ebből a nyilatkozatból a portál szerint több esetleges forgatókönyv lehetősége is kiolvasható, például az is, hogy

korántsem biztos, hogy a januártól frissen bevezetett 12 tonnás súlykorlátozás lesz az utolsó az átkelőn. (Még 2019 tavaszán a Budapest Közút kitiltotta a 20 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárműveket a felüljáróról, igaz, az M3 metróval felújítására hivatkozva.)

Arra ugyanakkor nem érkezett válasz, hogy vajon a személyautósoknak kell-e számolniuk tilalommal, és ha igen, milyen időtávon belül. De mivel a Budapest Közút által összefogott vizsgálat határidejének a 2022-es évet jelölték meg, hacsak nem következik be drasztikus fordulat, ilyen szigorítás a közeljövőben nem valószínű.

Hirdetés

A főváros reakciójából viszont az is látszik, hogy a vizsgálat eredményének tükrében

valóban életbe léphet az az opció, hogy felújítás helyett megszüntetik az 1978 decemberében átadott Népligeti felüljárót.

Becslések szerint ha megvalósulna a projekt, az napi 8000 járművet szívna ki az Üllői útról.

Nem beszélve arról, hogy egyéb forgalomcsillapító megoldásokat is lehetővé tenne, mint a Pesti alsó rakpart lezárása, de a Rákóczi hidat is tehermentesítené. Ezek együttesen már előidézhetnének olyan helyzetet, hogy valóban szükségtelenné válik a Népligeti felüljáró megtartása. Egyelőre azonban az első feltétel, a Galvani körút kialakításában sincs egyetértés. – írta meg a portál.

Borítókép: Róka László / MTI
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés