Hirdetés

Gondolkodtató
Ez a baj az M0-s autóúton a felújított, majd lezárt Hárosi-híddal
Ez a baj az M0-s autóúton a felújított, majd lezárt Hárosi-híddal
Hirdetés

A csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, egy beépített saru tört el, ami a kivitelező, Strabag felelőssége és a szavatossági időn belül ki kell cserélniük.

Keményen nekiment a kormánynak a főpolgármester.

A főpolgármester szerint a kormányzati beruházás elhúzódása miatt napközben, még most iskolaszünetben is, állandóak a közlekedési dugók a környéken.

Az M0-ás híd május végi lezárása Dél-Pest, Dél-Buda és a Csepel-sziget közlekedőire van a legnagyobb hatással, de a híd lezárása távolabbi települések, például a nyugati országrészből az M0-áson a reptérre igyekvők bejutását is meghosszabbítja, akik szintén a fővároson keresztül keresnek rövidebb utat.

„Ez az ügy a budapestiek százezrei mellett több tízezer embert érint az agglomerációban is. Ezért a kormány tartozik a válaszokkal a budapestieknek és az agglomerációban élőknek” – fogalmazott a főpolgármester.

A M0-ás érintett szakaszának felújítása két évvel ezelőtt kezdődött, akkor azt ígérték 2020 tavaszára minden munkálatot befejeznek. A hidat májusban át is adták, azonban pár héttel később lezárták és senki sem használhatja.

Az autósok közlekedését megnehezíti ez az útszakasz, ugyanis naponta 120 ezer autó és kamion halad át az M0-ásnak ezen a szakaszán. Mivel csak a fél híd járható, állandók a dugók a környéken.


KAPCSOLÓDÓ: 

 

VIDEÓ: Egy hónapig sem autózhattunk az M0-ás Hárosi Duna-hídján. Lezárták! – Bp-i Autósok Közössége


Alig három hete, július 30-án a hídon próbaterhelést végeztek. 25-30 megrakott nyerges vontatóval készült a vizsgálat, amely az ilyen jellegű és méretű hidakon megfelelő mértékű gyakorlati adatokkal tud szolgálni.

A vizsgálatba a NIF Zrt. külső, független szakértőként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hidak és Szerkezetek Tanszékét vonta be.

Forrás: budapestkornyeke.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés