Hirdetés

Gondolkodtató
Érvényes jogosítvány nélkül, felelőtlen előzésével egy motoros halálát okozta
Érvényes jogosítvány nélkül, felelőtlen előzésével egy motoros halálát okozta
Hirdetés

Az ügyészség vádat emelt az ellen a sofőr ellen, aki érvényes jogosítvány nélkül, felelőtlen előzésével egy 44 éves motoros halálát okozta. – írja a kemma.hu

Írják továbbá:

A Tatabányai Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki tavaly az előzés szabályait megszegve elütött egy motorost, aki ennek következtében az életét vesztette. Az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező vádlott 2018. április 6-án este, a 117. számú úton, Esztergom-Kertváros irányából Tát felé gázolta el a motorost. A férfi büntetőjogi felelősségéről az Esztergomi Járásbíróság fog dönteni.

A férfi a forgalom elől elzárt területet érintve, illetve a forgalmi sávokat elválasztó záróvonalat átlépve, az előtte haladó tehergépkocsi előzésébe kezdett. Tette mindezt annak ellenére, hogy a szemközti forgalmi sáv nem volt szabad, hiszen vele szemben jött a 44 éves motoros.

A szabálytalan sofőr a jármű bal elejével nekiütközött a sértettnek, illetve a motorkerékpár bal első részének. Az ütközés hatására a motorkerékpáros felborult és a füves partoldalnak ütközött, míg a személygépkocsi irányíthatatlanná vált, majd az útpadkára hajtott.

A motoros az ütközés során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követő pár nappal később meghalt. Dr. Reszl Ildikó főügyész az eset kapcsán kiemelte: a baleset és a bekövetkezett halál között közvetlen ok-okozati összefüggés állapítható meg.

A vádlott cselekményével megszegte a KRESZ 4. § (1) bekezdés a) pontjában, a 18. § (1) bekezdés c) pontjában és a 34. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt szabályokat. Ezek szerint járművet az vezethet, aki érvényes vezetői engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől eltiltva nincs, továbbá a záróvonalat járművel sem átlépni, sem érinteni nem szabad. Előzni pedig akkor lehet, ha az előzés céljából igénybe venni kívánt forgalmi sáv olyan távolságban szabad, hogy – figyelemmel az előzni kívánó és a megelőzendő jármű sebessége közötti különbségre – az előzés a szembejövő forgalmat nem zavarja.

Borítóképünk illusztráció

Forrás: kemma.hu

MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés