Hirdetés

Gondolkodtató
Elütötte, kiszállt, felsegítette, majd elhajtott. Később önként jelentkezett a rendőrségen
Elütötte, kiszállt, felsegítette, majd elhajtott. Később önként jelentkezett a rendőrségen
Hirdetés

Az baleset még szeptember 4-én szombathelyi Paragvári utcában történt, ahol a baleset okozója segítségnyújtás nélkül távozott.

A 112press.hu számolt be az esetről, ahol egy élő videóban kérték a sofőrt, hogy jelentkezzen a rendőrségen.

Tilos jelzésen hajtott át egy Honda személyautó a Bartók Béla körúton.

A sofőr jobbra kanyarodott és elütötte a kijelölt gyalogátkelőhelyen szabályosan közlekedő idős asszonyt.

A sofőr kiszállt és kitámogatta a sérült nőt az út szélére, bocsánatot kért tőle, majd visszaült az autójába, betolatott a kereszteződésbe és abba az irányba, ahonnan jött, nagy sebességgel elhajtott. Az esetnek több szemtanúja volt, a rendszámot egymástól függetlenül többen is felírták.

A rendőrség a portál kérdésére azt válaszolta, hogy a járművezető önként jelentkezett a Szombathelyi Rendőrkapitányságon.

-A gyalogos az orvosi vélemény szerint könnyű sérüléseket szenvedett. Az eset körülményeit a Szombathelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szabálysértési eljárás keretében vizsgálja. Tekintettel arra, hogy folyamatban lévő eljárásról van szó, bővebb információt nem adhatok

– írta Seffer Lilla c.r. őrnagy, megbízott sajtószóvivő.

A 112press.hu arra egyelőre nem kapott választ, hogy állt-e valamilyen bódulatot okozó szer hatása alatt a sofőr, vagy hogy a rendszáma valós volt-e.

Hirdetés

Borítókép: 112press.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés