Hirdetés

Hírek
Ellopott egy autót, de észrevette, hogy benne van egy gyerek – Visszament és leszidta az anyát
Ellopott egy autót, de észrevette, hogy benne van egy gyerek – Visszament és leszidta az anyát
Hirdetés

A tolvaj azzal fenyegette az anyát, hogy kihívja a rendőrséget, amiért az felelőtlenül az autóban hagyta gyermekét, míg bement vásárolni egy boltba -adta hírül az oregonlive.com

Az eset szombaton, helyi idő szerint reggel 9 óra után pár perccel történt az Oregon államban található városban. Egy anyuka pár percre beugrott egy élelmiszerüzletbe, ám autójában hagyta a kulcsot és a motort is járva hagyta. Ezt használta ki a tolvaj. Bepattant az autóba és elhajtott.

A dolog azonban furcsa fordulatot vett, mikor a a tolvaj észrevette, hogy az eltulajdonított autóban ült egy gyermek is.

Ekkor azonnal visszafordult, és visszavitte a gyereket az anyukához.

Jól leszidta és közölte az anyával, hogy rendőrt fog hívni a felelőtlensége miatt. Ezután követelve tőle, hogy vegye ki a kicsit a járműből, amit a nő meg is tett.

Ezt követően a dühös tolvaj ismét elhajtott az autóval.

Hirdetés

Matt Henderson szóvivő közlése szerint a nő nem követett el bűncselekményt: végig látó- és hallótávolságon belül volt a gyermekétől. A bolt egyik alkalmazottjának elmondása szerint a nő alig pár perce volt bent az üzletben, amikor a tolvaj elkezdett kitolatni a bejárat előtt leparkolt autóval.

 A rendőrségi szóvivő hozzátette:

Nagyon hálásak, amiért a tolvajban volt annyi tisztesség, hogy visszavigye a gyereket az anyjához. A rendőrség még keresi a tolvajt, aki a személyleírás szerint egy sötétbarna vagy fekete hajú, a húszas vagy harmincas éveiben járó férfi volt, aki színes arcmaszkot viselt.

Forrás: oregonlive.com

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés