Hirdetés

Hírek
Egy ideje már lopott autóval kocsikázott a férfi, mikor elkapták őszinte magyarázatot adott
Egy ideje már lopott autóval kocsikázott a férfi, mikor elkapták őszinte magyarázatot adott
Hirdetés

A rendőrök a körözött gépkocsit az M3-as bevezetőn vették észre.

Lopott gépkocsit szúrtak ki a budapesti felderítők 2020. november 13-án délután az M3-as autópálya bevezetőjén. A fehér Citroent november 6-án lopták el egy 17. kerületi cég elől, mikor tulajdonosa a munkahelyére sietve benne hagyta az indítókulcsot az autóban.

A nyomozók a Citroent követték, majd a Szegedi úton megállították. Az autó sofőrje, a 37 éves B. Róbert nem volt ismeretlen a rendőrök számára, több hasonló bűncselekmény kapcsán volt már dolga a hatósággal.

A férfi a nyomozóknak elismerte, hogy az autót ő vitte el a 17. kerületből; elmondása szerint észrevette a gyújtáskapcsolóban felejtett kulcsot, és mivel nem volt kedve gyalogolni, elhajtott vele, és azóta is rendszeresen használta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói B. Róbertet elfogták és előállították a 17. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol a lopás bűntett miatt hallgatták ki; gyanúsított kihallgatása során B. Róbert beismerő vallomást tett.

Hirdetés

A BRFK 17. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 37 éves férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, melyet az illetékes bíróság elrendelt. A lefoglalt Citroent a rendőrök visszaadták tulajdonosának.

Forrás: police.hu


MEGOSZTOM:


Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés