Hirdetés

Gondolkodtató
Budapesten elindult az autós koronavírus-tesztelés
Budapesten elindult az autós koronavírus-tesztelés
Hirdetés

Érintésmentes, áthajtásos koronavírus-tesztelő állomást létesített a budapesti Groupama Aréna felszíni parkolójában a DriveCell Systems Zrt. A magyar cég által kidolgozott megoldással bárki az autójában ülve elvégezheti a nukleinsav-alapú (PCR) koronavírustesztet egy online regisztrációt és visszaigazolást követően, írja közleményében a cég. – írja az index

A mintavétel az orr- és garatnyálkahártyából történik,

AZ EREDMÉNYEKET PEDIG AKÁR 24 ÓRÁN BELÜL MEGKAPHATJÁK A TESZTELÉSEN RÉSZT VEVŐK.

Több országban is sikerrel alkalmazták már az autós, áthajtásos tesztelést, melynek előnye, hogy a vizsgálaton részt vevő személy végig autója biztonságos környezetében maradhat. Regisztrálni a Tesztallomas.hu nevű platformon lehet.

Fotó: Huszti István / index

„A rendszer a hasonló nemzetközi megoldásoknál is biztonságosabb, hiszen a mintavételre csak előzetes online regisztráció után, időpontra való érkezést követően kerül sor. Így az adatfelvételhez sem szükséges papíralapú dokumentáció használata, a teljes adatkezelés digitálisan történik. Másrészt maga a mintavételi folyamat is rendkívül gyors, mindössze körülbelül 3-5 percet vesz igénybe” – mondta Erdős Gergely, a DriveCell Systems Zrt. alapítója.

A fizetés egyelőre a tesztállomás helyszínén, bankkártyával oldható meg, de hamarosan elérhető lesz az online előrefizetési megoldás is. A vizsgálatra kizárólag személygépjárművel vagy minibusszal érkezhetnek a résztvevők. Egy gépjárműben több, egy háztartásban élő, vizsgálatra érkező személy tartózkodhat, kísérő viszont nem.

„A koronavírus-járvány elleni védekezésben széles körű szakértői vélemények szerint nagy szerepet játszik a tesztelés, a fertőzés meglétének laboratóriumi vizsgálata. Magyarországon elsőként a mi platformunk kínál teljesen érintésmentes tesztelési lehetőséget, amely elsősorban a koronavírus-gyanús esetek, betegek kiszűrését célozza. A megoldás magánszemélyek és cégek számára egyaránt elérhető” – mondta Andy Zhang, a Tesztallomas.hu technológiai hátterét biztosító Rollet alapítója.

Fotó: Huszti István / index

A nukleinsav-alapú (PCR) koronavírus-vizsgálat során a levett orr- és garatnyálkahártya-mintákat speciálisan felszerelt laboratóriumban elemzik ki. A teszt alkalmas arra, hogy kimutassa a koronavírus jelenlétét a szervezet hámsejtjeiben, így a módszerrel az aktív fertőzöttség mutatható ki.

Hirdetés

EGYELŐRE NAPI SZÁZ SZEMÉLY SZÁMÁRA NYÍLIK MEG A LEHETŐSÉG A TESZT ELVÉGZÉSÉRE, AMELYNEK ALAPÁRA 26 990 FT.

Az oldal laboratóriumi szakmai partnere egy hazai, minden szükséges hatósági engedéllyel rendelkező mikrobiológiai laboratórium.

Az első tesztállomást követően a közeljövőben további mintavételi pontok nyílhatnak a fővárosban és vidéken is, cél az országos lefedettség biztosítása, így a napi tesztelési kapacitás is növekedni fog. A későbbiekben pedig a PCR-tesztek mellett újabb, orvosilag és hatósági vélemények szerint megbízható vizsgálati módszereket is alkalmazhatnak.

Forrás és borítókép: index.hu


MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés