Hirdetés

Gondolkodtató
Börtöninterjú: „Szakember szerint borderline személyiségzavarban szenvedek, ami többek között nehezíti az indulatok kordában tartását”
Börtöninterjú: „Szakember szerint borderline személyiségzavarban szenvedek, ami többek között nehezíti az indulatok kordában tartását”
Hirdetés

A Blikk exkluzív interjút készített a fogházban ítéletét töltő M. Richáraddal.

Idén júniusban a Fővárosi Törvényszék jogerősen 3 év hat hónap fogházra ítélte. M. Richárd a szombathelyi bv-intézetben sokkal szigorúbb körülmények között, magánzárkában tölti a büntetését. Ott adott interjút a Blikknek.

A lényegi részeket összefoglalva M. Richárd a következőket mondta el a Blikk riporterének kérdéseire:

Arra a kérdésre, hogy vágja-e már a cetlit, azt felelte a Dózsa György úti baleset elitéltje, hogy

ha az összes kedvezményt megkapná, már holnap hazamehetne, de tudja, hogy ezért a nyilvánosság megkövezné.

Elmondta, hogy szabadulása után nem fél az újrakezdéstől. „Autókereskedésem volt, 70 milliós autókat adtam-vettem, de vendéglátóztam is.

Elmondta, hogy ekkor senki nem várja majd kint:

Családom nincs, a kocsikat elajándékoztam, a nők pedig jöttek-mentek az életemben. Csak a két kutyám, Demona és Luca maradt nekem, rájuk a volt élettársam, Éva vigyáz. Tudom, hiányzom nekik. Az egyik kutyám néha beül a szekrényembe, ahol a kabátjaim lógnak. Ott vár rám. Van egy nevelt fiam is, aki már felnőtt, de ő nem tartja velem a kapcsolatot.

M. Richárd távozik a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületéből.Fotó: Mohai Balázs/MTI/MTVA

Nem várja, hogy sajnálják

Buta voltam, minden rosszat csak magamnak köszönhetek. Kamaszként vízilabdáztam, bokszoltam, majd testépítő lettem. Vendéglátósnak tanultam, de érettségi előtt az anyám elzavart hazulról. Nem volt különösebb oka, csak nem jöttünk ki egymással.

Azonnal beszippantott az éjszakai élet. Fél évig kidobóként dolgoztam, eleinte nem volt pénzem, mindennap bundás kenyéren és sült krumplin éltem.

Állandóan verekedtünk a konkurens bandákkal, és soha nem futamodtam meg. Aztán testőrként egy uzsorást védtem, az első milliómat már mellette kerestem.

Így érzi magát a börtönben

Harminc kilót fogytam, saját testsúlyos edzéssel tartom formában magam. A zárkában éjjel-nappal megy a tévé, ahhoz szoktam beszélni. Nem kattantam meg, csak ha épp szappanopera megy, így kommentálom a történéseket. A valóságshow-k viszont kiborítanak.

A Blikk riportere feltette a nagy kérdést:

Normális ember ilyen ügy után meghúzza magát. Ön viszont drogozott, megszegte a lakhelyelhagyási tilalmat.

M. Richárd azt felelte:

Megbeszéltem a párommal, hogy a karácsonyt és a szilvesztert is Dubajban töltjük. Csakhogy újra lakhelyelhagyási tilalmat kaptam, ő pedig a barátnőjével elutazott oda. Ezen bepöccentem, felhívtam és összevesztem vele. Utána szívtam egy csík kokaint. Buta voltam, nem hittem, hogy baj lesz ebből. A rendőrség valahogy megneszelte, mert éjjel 11 óra előtt 18 autóval csapott le rám, majd újra letartóztattak.

Hirdetés

Ezért verte meg a kerékpárost

Azt megelőzően 17 éve volt ilyen ügyem, amikor összevesztem valakivel egy parkolóhelyen és nyakon vágtam.

A szakember szerint borderline személyiségzavarban szenvedek, ami többek között nehezíti az indulatok kordában tartását. Tudatosan kerülöm az ilyen helyzeteket, mert van egy pont, amikor elveszítem a fejem, és olyat teszek, amit nem kellene.

Idebent sok dologra ráébredtem, próbálok tanulni a hibáimból, hogy jobb ember legyek. Ha visszatérek a szabad életbe, megkeresek egy orvost, aki segít majd, hogy meggyógyuljak. Amúgy is elmúltam már 44 éves, jó lenne egy kisgyereket nevelni, amihez nem illik az önpusztító élet.”

Borítókép: Halász Nóra

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés