Hirdetés

Hírek
Balesetet szenvedett a Gáspár család
Balesetet szenvedett a Gáspár család
Hirdetés

Gáspár Győző maga számolt be a Noolnak a balesetükről: Bea asszonnyal és Virággal a 21-es úton ütköztek össze egy szemből jövő kocsival. Írja továbbá a portál:

A 21-es számú főúton, a tari elágazó közelében kedd este ütközött össze két autó. Gáspár Győzőtől tudtuk meg, hogy családjával ő ült az egyik személyautóban, a kocsit Bea vezette.

– Éppen Budapestről tartottunk haza felé Beával és Virággal, amikor szembe jött velünk egy autó a 21-es főúton. A baleset után kórházba szállítottak minket. Szerencsére nagyobb bajunk nem lett, de mindenki megütötte magát – tudtuk meg Gáspár Győzőtől. Az énekest megdöbbentette az eset, hiszen a négysávos úton nincs szembejövő forgalom.

Fotó: Gáspár Győző

Szeles Péter, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatal vezetője elárulta, hogy a baleset helyszínére kiérkeztek a pásztói és bátonyterenyei hivatásos tűzoltók is, akik a másik autóból feszítővágó segítségével szabadították ki a sérültet.

Hirdetés

A portálnak Nágel Tamás, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a jelenlegi adatok alapján eddig tisztázatlan körülmények között ütközött össze a két személygépkocsi a négysávos főút Salgótarján felé vezető oldalán. Hozzátette: a balesetben az elsődleges adatok alapján három személy sérült meg, és a baleset helyszínelése, valamint a műszaki mentés idejére a rendőrök a főút Salgótarján felé vezető oldalát a tari elágazótól a mátraverebélyi elágazóig lezárták.

A másik autót vezető 26 éves nőt feszítővágóval kellett kiszabadítani járművéből.

Forrás: nool.hu
Borítókép: Gáspár Győző


MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés