Hirdetés

Hírek
Azért szúrta ki parkoló autók kerekeit a ferencvárosi férfi, hogy lesitteljék
Azért szúrta ki parkoló autók kerekeit a ferencvárosi férfi, hogy lesitteljék
Hirdetés

A gyanú szerint négy autó kerekét szúrta ki egy férfi Ferencvárosban, majd bement a rendőrségre, hogy feladja magát – azt mondta, börtönbe akar kerülni.A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2022. november 16-án 6 óra körül egy 15 és fél centiméter pengehosszúságú késsel négy autó kerekét szúrta ki a ferencvárosi Haller utcában.

A bűncselekmény elkövetése után önként megjelent a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol feladta magát. B. Tamást a rendőrök 6 óra 20 perckor elfogták.

Hirdetés

A nyomozók a 42 éves férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. B. Tamás a terhére rótt bűncselekményt elismerte, valamint elmondta, hogy véletlenszerűen választotta ki a négy gépkocsit, amelyeknek csak egy-egy abroncsát rongálta meg, hogy minél kisebb kellemetlenséget okozzon a tulajdonosnak, de azért sikerüljön börtönbe kerülnie. A nála lévő kést külön ebből a célból hozta magával, amelyet a rendőröknek átadott, így azt lefoglalták tőle.

Forrás: police.hu
Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés