Hirdetés

Hírek
Az autó alól kiáltott segítségért az elgázolt kislány, két rendőr tartotta a kocsit, amíg ki nem húzták
Az autó alól kiáltott segítségért az elgázolt kislány, két rendőr tartotta a kocsit, amíg ki nem húzták
Hirdetés

Az elgázolt biciklis kislány az autó alá szorult, életét a Készenléti Rendőrség járőrei mentették meg azzal, hogy kézzel felemelve tartották a kocsit, amíg két odaérkező járókelő segítségével sikerült kihúzni.

A Készenléti Rendőrség (KR) Kelet-magyarországi Határrendészeti Igazgatóság két járőre, 2019. december 13-án 18 óra magasságában szolgálati járművel éppen szolgálatba vonultak Kiskunhalason keresztül, amikor a Szász Károly utcában egy balesetet vettek észre.

A rendőrök mellett elszaladt egy férfi, akit a rendőrök visszatartottak, majd a balesetben részes – úttesten álló – autó alól segítségért kiáltó gyermekhangot hallottak. Ettől tíz méteres távolságban egy kivilágított kerékpárt is láttak az úttesten. A rendőrök a kocsihoz sietve, annak hátsó kereke alá szorulva egy kislányt találtak.

Hirdetés

Mivel a gyermekre teljes súlyával ránehezedett a jármű, a két járőr az alváznál fogva felemelte az autót, de a gyermeket nem tudták kiemelni, ezért segítségért kiáltottak.

Erre két gyalogos sietett a helyszínre, az ő segítségükkel sikerült a lányt kihúzni. A KR rendőrei haladéktalanul mentőt és tűzoltót kértek a helyszínre, a kisgyermeket pedig – esetleges gerincsérüléstől tartva – mozgatása nélkül szolgálati kabátjukkal betakarták, nyugtatták.

A kislány úttestre esett telefonján keresztül a balesetről a rendőrök értesítették az édesanyát is.

A kiérkező mentők elmondták, hogy a gyermek életét a gyors rendőri segítségnyújtás mentette meg, és mivel a 13 éves lány súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

A Készenléti Rendőrség járőrei a visszatartott férfit, K. Gábort elszámoltatták, majd mivel a balesettel összefüggésben több bűncselekmény gyanúja is felmerült, átadták a férfit a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársainak.

Forrás: police.hu

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés