Hirdetés

Hírek
Autósok vs. bicilkisek – Szentendrén már pattanásig feszült a helyzet
Autósok vs. bicilkisek – Szentendrén már pattanásig feszült a helyzet
Hirdetés

Sok esetben csak igen nehezen oldható meg a kettő- és a négykerekűek békés egymás mellett történő közlekedése. A festői Szentendrén sem egyszerű a helyzet.

Szentendre néhány hete egy rendkívül veszélyes gyalogátkelőhely miatt került be a híradásokba, most pedig amiatt, mert a város főútján szó szerint nehezen férnek meg egymás mellett az autósok és a biciklisek.

A 11-es úton igen veszélyes biciklizni és a bringások már régóta szerettek volna valami előrelépést ez ügyben. Külön bicikliutat nem kaptak a főút mellé, e helyett a 11-es útat elkezdték úgy felfesteni, hogy annak szélén bringások közlekedhessenek. Igen ám, de emiatt jelentősen csökkent az autósok által használható felület szélessége, ami miatt most a sofőrök háborognak.

© Parkoló Szentendre

Vannak olyan szakaszok a kétszer két sávos 11-esen, ahol a belső sáv vagy a lekanyarodó sáv szélessége alig 2,5 méter körül alakul. Ez egy személyautó számára szűkösen még elegendő lehet, de egy busz vagy egy méretes teherautó számára már nagyon kevés. A belső sáv egyébként elvileg 2,75 méteres, a külső pedig 4,25 méter széles lett az átfestés után.

© Parkoló Szentendre

A régi útburkolati jelek visszaállítása kapcsán online petíciót indítottak, amire már több ezer jelentkezés érkezett.

Forrás: http://hvg.hu/cegauto/20170913_autosok_vs_bicilkisek__szentendren_mar_pattanasig_feszult_a_helyzet

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés