Hirdetés

Hírek
Áprilistól novemberig lezárják az M0-s autóút szigetszentmiklósi szakaszát
Áprilistól novemberig lezárják az M0-s autóút szigetszentmiklósi szakaszát
Hirdetés

Új forgalmi rend lép életbe az M0-s autóúton, mert megkezdődik az autóút déli szektorának felújítása – közölte a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.. Március 9-től forgalomkorlátozásokra számíthatnak az erre közlekedők. A munkálatok alatt az autóutat kétszer kétsávosra korlátozzák. – írja az Index.hu

Írják továbbá:

Áprilisában lezárnak egy 6 kilométer hosszú útszakaszt, amit augusztus első felétől 3 ütemben adnak majd vissza a forgalomnak.

A déli szektor az 1-es főút és az M5-ös sztráda között húzódik. A felújítás az 1-es főút felé vezető oldalt érinti majd a 17. és a 23. kilométerszelvényben. A 17. kilométerszelvény a halászteleki lehajtó után kezdődik, a 23. pedig az 51-es főút csatlakozása van.

A beruházást a NIF Zrt. finanszírozza, az aszfaltburkolatot betonra cserélik. A munkálatok a tervek szerint novemberben fejeződnek be.

A felújításokat három ütemben végzik majd. Az első szakaszt (22-23. kilométerszelvény) júliusban, a másodikat (17-19. kilométerszelvény) augusztusban, a harmadikat (17-22. kilométerszelvény) pedig novemberben adják át.

Az elmúlt években az M0-s autóút napi átlagos forgalma 67 ezerről 120 ezerre nőtt, ami jelentősen igénybe veszi az útburkolatot, ezért kell kicserélni az aszfaltot betonra.

A felújítás az STR M0 Konzorcium (Strabag Építő Kft. és Strabag AG) kivitelezésében valósul meg.

A hidak új szigetelést, szegélyt és korlátot kapnak, és zajvédelmet építenek ki ezen a szakaszon.

A betonburkolat néhány hetes szilárdulás után éri el a maximális terhelhetőségét, így ebben az időszakban nem folyik majd látható munkavégzés az érintett területeken.

Terelés

A terelés kiépítése az M5-ös autópálya felé vezető oldalon március 9-én, szombaton kezdődik a szükséges burkolati jelek felfestésével, mellyel a forgalmat a leálló és külső sávra terelik. A halásztelki és szigetszentmiklósi csomópontokban ezzel együtt szűkített lassító és gyorsító sávokat alakítanak ki. Ezen a pályaoldalon valamennyi csomóponti ág használható lesz a forgalomterelés ideje alatt. Az M5-ös autópálya felé vezető oldalon lezárják a két belső forgalmi sávot, az M1-es autópálya felé vezető oldalon pedig a legbelső forgalmi sávot. A munkálatok során 6 kilométer hosszban, 2500 m2 sárga burkolati jelet festenek fel, és 400 darab sávos terelőtáblát helyeznek ki. A burkolati jelek festésének idejére az M5-ös autópálya felé vezető oldalon egy sáv lesz járható, aki teheti, ezen időszak alatt kerülje el az M0-s autóút ezen szakaszát.

Március 11-től várhatóan 15 éjszakán keresztül, 19-20 órától másnap hajnali 5 óráig, tehát a csúcsidőszakokon kívül, az ellenkező irányú forgalom biztonsága érdekében szükséges beton elválasztóelemek daruzását végzik. A fizikai elválasztás kiépítéséhez mintegy 1500 darab, 4 méteres beton terelőfal mozgatására kerül sor. A forgalom biztonsága érdekében a daruzás idejére az M5-ös autópálya felé vezető oldalon éjszakánként csak egy sáv lesz járható. Az ünnepi hosszúhétvége idején, március 14-17. között nem lesz korlátozással járó munkavégzés a szakaszon. A beton terelőfalak elhelyezését követően az M1-es autópálya felé tartó forgalmat a teljes rekonstrukcióval érintett szakaszon átterelik az ellenkező pályaoldalra.

Az M1-es autópálya irányába haladó pályaszakasz lezárásánál fontos szempont volt, hogy a szigetszentmiklósi csomópont a lehető legrövidebb ideig legyen elzárva a forgalom elől, így a tervezetten áprilisban kezdődő pályazár során május közepéig a leállósávon keresztül biztosítva lesz a lehajtás Szigetszentmiklós irányába. A pihenőhely belső útján továbbra is elérhető az 51101-es jelű út, az üzemanyagtöltő állomás és a Gastland M0 Hotel Étterem megközelítése.

szigetszentmiklósi lehajtó teljes lezárására tervezetten 2019. május közepén kerülhet sor. Az érintett szakasz bontási és építési munkái nagyságrendileg 6 hetet vesznek majd igénybe, ez idő alatt Szigetszentmiklós irányába a halásztelki csomóponton keresztül lehet majd lehajtani. Az új betonburkolat szilárdulását követően egy sávon ideiglenesen újra áthaladhat majd a forgalom a munkaterületen, így a szigetszentmiklósi lehajtó újra használható lesz.

Az M1-es autópálya felé történő felhajtás azonban nem lesz lehetséges a szigetszentmiklósi csomópontban az áprilisban kezdődő pályazár ideje alatt. Az erre közlekedők a II. Rákóczi Ferenc úton keresztül a halásztelki csomópontban tudnak M1-es autópálya felé felhajtani az M0-s autóútra, a terelő utakat sárga táblák jelzik majd. A halásztelki csomópontban a le- és felhajtás továbbra is biztosított lesz, illetve megmarad a 2018 szeptemberében kialakított új gyűjtő-elosztó sáv Halásztelek felől a 6-os főút csomópontjáig. A 6-os főútról az M1-es autópálya felé továbbra sem lehet majd felhajtani. Az M6-os autópálya csomópont ez idő alatt is használható marad – közölte a NIF.

Forrás: index.hu
Borítókép: Munkások az M0-s autóút átépítés alatt álló szakaszán, a csepeli hídon 2019. március 5-én. Fotó: Koszticsák Szilárd

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés