TAPASZTALTÁL VALAMIT, AMIRŐL ÍRJUNK???
Küldd el nekünk ide kattintva:  

2020-tól jöhet a “mozgó VÉDA”

Hirdetnél itt??? Kérj egy ajánlatot! Katt ide!

SOS Autóklíma töltés
hirdetés

Nem cáfolta meg a rendőrség az VHÖMEP-ről szóló információnkat, azaz a Változó Helyzetű Önvezető Mobil Ellenőrzési Pont, vagyis az önvezető “VÉDA-autó” fejlesztését. Igaz, nem is erősítették meg, de ugyanígy jártunk korábban magával a VÉDA-rendszerrel, illetve azzal az információval, hogy az országos rendőr-főkapitány visszavonja az autóutak és autópályák hídjairól a traffipaxokat. Mindkettő megvalósult. – írja a 112press.hu

Egyelőre nem reagált arra az információnkra az Országos Rendőr-főkapitányság, hogy hamarosan tesztfázisba jut a “VHÖMEP”, azaz a 3-as szintű önvezető rendszerrel felvértezett rendőrautó, amelyek napi 6 órában cirkálnak majd autópályákon, autóutakon és egyszámjegyű főutakon, maximálisan betartva a közlekedési szabályokat. A járművekben azonban első és hátsó kamera, nagy érzékenységű GPS-vevő és számos olyan műszer kerül beépítésre, amelyek akár 130 kilométer/órás sebesség mellett képesek hitelesen rögzíteni a környezetükben elkövetett szabálytalanságot, kifejezetten a gyorshajtást, a záróvonal átlépését és az előzési tilalom megszegését. – írja a 112press.hu

Úgy tudjuk, hogy a rendőrség egy hazánkban is jelenlévő autógyártó céggel kötött megállapodást még 2016-ban és a Nyugat-Dunántúlon egy tesztpálya is épül, ahol a rendszert fejleszthetik, tesztelhetik.  A több milliárd forintos beruházás keretében megvalósuló pályán 2 és 2×2 sávos útszakasz is épül, ahol az önvezető autókat különböző forgalmi szituációban lehet tartós próbának alávetni. – írja a 112press.hu

 

Taking the next step in its Blueprint for Mobility, Ford today – in conjunction with the University of Michigan and State Farm® – revealed a Ford Fusion Hybrid automated research vehicle that will be used to make progress on future automated driving and other advanced technologies.

 

Információnk szerint a VHÖMEP kódnév alatt futó tesztprojektben olyan járművet fejleszt a rendőrség, amit nagy sebesség mellett biztonságosan lehet használni szabálytalanságok kiszűrésére. A VÉDA ugyan részben beváltotta a hozzá fűzött reményeket és sikeresen szűri a gyorshajtókat (2017-ben 15,6 milliárd forint bírságot szabtak ki a rendszer által rögzített szabálytalanságok miatt), másrészt viszont a fő célkitűzés, a halálos balesetek számának csökkenése nem valósult meg és minimális a gyorshajtáson kívül rögzített szabálysértések száma is. Ez utóbbi vélhetően a rendszer kialakításából fakad. Ahogy azt évekkel korábban, még a VÉDA élesítése előtt jeleztük, nem tartottuk reálisnak, hogy az ígért funkciók egy része működhet a valóságban. Ilyen pl. a be nem kapcsolt biztonsági öv, vagy a kézben tartott mobiltelefon, amit elvileg rögzített volna a VÉDA. -írja a 112press.hu

 

2014-ben a VÉDÁ-t sem erősítette meg nekünk a rendőrség. 2016-ra megvalósult

A VÉDA-kapukat ma már a legalapvetőbb navigációs rendszer is előre jelzi, illetve táblák figyelmeztetnek a sebességmérésre. Ennek köszönhetően sok járművezető a kapu előtt 150 méterrel fékez, majd 100 méterrel a kapu után újra a gázra lép. A VHÖMEP viszont szervesen kapcsolódik a forgalomba.

Információnk szerint az elektromos autókból felálló rendőrségi VHÖMEP-flotta járművei nem kapnak fényhidat, vagy hangsúlyos rendőrségi külsőt, viszont a jármű oldalán a most megszokott méretben felmatricázzák a “RENDŐRSÉG” feliratot, illetve az autó elejére és hátuljára kerül majd egy-egy kamera szimbólum.

A VHÖMEP önvezető módban lesz képes a szabálytalanságok rögzítésére, ekkor a jármű az útszakaszra érvényes közlekedési szabályok maximális betartásával halad. A beépített táblafelismerő rendszer jelzi a központnak, ha az útszakaszon a beprogramozott sebességhatártól eltérő maximális sebességre utasító táblát érzékel. Ilyen lehet pl. egy baleset, vagy úthiba  miatt kihelyezett ideiglenes lassítás. Ilyen esetekben a rendszer a tábla jelzéseinek megfelelően módosítja a mérési intervallumot, tehát ha autópályán 60 km/órás korlátozásnál valaki 100 km/órás sebességgel hajt el a VHÖMEP mellett, akkor azért is jár a büntetés. A  rendszer természetesen felismeri a közlekedési jelzőlámpák jelzéseit is.

Az önvezető jármű kormánya mögött minden esetben lesz rendőr, akinek ugyanúgy figyelnie kell a forgalomra, mint ha vezetne, hogy adott esetben beavatkozhasson. Amennyiben a vezetést ember veszi át az automatától, akkor arra az időre a VHÖMEP szabálytalanságokat rögzítő funkciói is szünetelnek. A volánnál ülő rendőrt az automata rendszer normál működés mellett 2-5 perc közötti véletlenszerű időintervallumon belül valamilyen interakcióra utasítja, azaz pl. meg kell fognia a kormányt, vagy egy gomb megnyomásával kell jeleznie, hogy figyel.

Úgy tudjuk, hogy az első VHÖMEP-ek megjelenése 2020-ra várható a forgalomban és a rendőrség a halálos, valamint a súlyos sérüléssel járó közlekedési balesetek számának csökkenését várja a rendszertől. A VÉDÁ-val ellentétben a VHÖMEP előjelzése szinte lehetetlen, pontosabban meglehetősen hosszú szakaszra lehet érvényes. Pl.: “VHÖMEP a következő 100 kilométeren”, ami pontosan ugyanannyira megbízható, mint a “vadveszély” tábla. – írja a 112press.hu

Az elektromos autók jellegéből adódóan a töltésük hosszabb időt vesz igénybe, így pl. az autópályán bevetett VHÖMEP kb. egy órán keresztül tud folyamatosan haladni, majd két óra töltés után újra bevethető. A tervek szerint a VHÖMEP-ek töltőhelye benzinkutaknál, a sztráda mellett kialakított öblökben lenne, ahonnan töltés közben is végezhet sebességmérést, kiváltva ezzel azokat a rendőrautókat, amelyek jelenleg ellátják ezt a feladatot.

A cikkben található fényképek illusztrációk.

Forrás: http://112press.hu/hirek/reszletek/vhomep_2020/

MEGOSZTOM:

Tetszik oldalunk?


Dobj fel témát kerületi FB csoportjainkban!
CSATLAKOZZ ITT:  


MÉDIAMEGJELENÉSEINK
Kattints és nézd meg szerepléseink!
(ezért hirdess nálunk)

Társ-oldalunk

e-autosok.hu

Elektromos autók – Tesztek – Hírek

Garázs csoportunk

(szponzorált tartalmak)
MEGJELENNÉL ITT ?
Katt ide!

Nélkülük nem lennénk


Hirdetés

Hirdetés

Hirdetnél itt??? Kérj egy ajánlatot! Katt ide!

Vélemény, hozzászólás?