Hirdetés

Gondolkodtató
2019 legpancserebb autósa és legpofátlanabb tolvaja
2019 legpancserebb autósa és legpofátlanabb tolvaja
Hirdetés

A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát. – írja a police.hu

Hirdetés

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. április 4-én 6 óra körül, ami szerint Sárándon egy férfi a tulajdonos beleegyezése nélkül beült egy autóba, majd elhajtott a helyszínről.

A rendőrök adatgyűjtése során látókörükbe került egy 25 éves férfi. A Tevékenység-irányítási Központ ügyeletese értesítette a szomszédos megyéket is az esetről, amely eredményeként a feltételezett elkövetőt és a gépjárművet is megtalálták az M3-as autópályán.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztály munkatársai elfogták és előállították a sárándi lakost, akit ezt követően a hajdú-bihari nyomozók kihallgattak.

A férfi beismerő vallomást tett.

Elmondta, hogy megkérte a gépkocsi tulajdonosát arra, hogy fotózza már le az autóban ülve. A tulaj kiszállt a járműből, a férfi pedig beült, gázt adott és elhajtott.

Hirdetés

Vele szemben a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat átadták az illetékes ügyészségnek.

MEGOSZTOM:

Tags :

Minket követhetsz 😉


Partnerünk

Országos Rendőr-főkapitányság
A biztonságosabb közutakért…

Megnyertük

2022-ben oldalunk nyerte meg
“AZ ÉV PÉLDAÉRTÉKŰ KÖZLEKEDÉSBIZTONSÁGI TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÓJA” díjat

2022. Május 11., Művészetek Palotája

Hirdetés